Szánj magadra egy kis időt Te is!

Szerző: orosz Közzétéve:

Gondolom amit most mondok (jó tudom, írok..) neked, azzal többé kevésbe egyet fogsz érteni! Hogy honnan tudom? Mert én is egy vagyok közületek, ugyanazokkal a gondokkal, örömökkel, kihívásokkal küzdök nap mint nap, mint Te!

Reggel a legkisebbel rohanás az oviba, aztán munka, újra ovi, aztán még munka, és délután kezdődik a második műszak. Ezt biztosan nem kell bemutatnom, szerintem kevés az a Nő, aki olvasással, sorozat nézéssel vagy horgolással (majdnem horkolást írtam😊 ) tölti a délutánt. Helyette mosás, főzés, bevásárlás, takarítás stb és ami a legfontosabb, játék a gyerekekkel, nekem jelen esetben már „csak” Bellával, mert a két nagylány nem játékra, hanem beszélgetésekre vágyik.. szóval ma este Bellával kartondobozból babaházat készítettünk, bele ágyikót, és polcot, majd belefektettük a babákat, ezután pedig kertet is gyártottunk, ahol a szabadban tudnak játszani..

Ismerős a helyzet? az ugye? de az is lehet, hogy még ezek előtt állsz, vagy már túl vagy rajta, de szinte minden nőnek így telnek a napjai.. és kérdezem én, mikor van időd magadra? Én például arra mindig szorítok időt, hogy Veletek foglalkozzak. Bella elaludt, így most van kis időm, hogy ezt a pár gondolatot leírjam.. és még arra is lesz időm, hogy előkészítsem a holnapi turmixomat, mert a reggeli rohanásban csak bepakolok mindent a turmixba, és kész is..vihetem magammal. mert a napi rutin ide vagy oda, oda kell figyelnem magamra, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból, mert egy nő nem lehet beteg, sem fáradt, sem nyúzott.

Úgyhogy megyek, feldarabolom a gyümiket, és előkészítsem a zöldemet, amit zárható dobozban bepakolok a hűtőbe, hogy holnap is fitt, és energikus legyek!!

Szánj magadra ennyi időt Te is, mert ha Te nem törődsz magaddal akkor ki fog!

A Zöld legyen Veled!🍀🍀🍀

Ölelés 🥰🥰🥰
Mariann

ui: a képen édesanyám, és a nővére látható, aki a második anyukám! Bellát már ismeritek🥰 nagyon szeretem őket😍🥰

Kategóriák: BLOG

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük