Léböjt kúráról részletesebben

Szerző: orosz Közzétéve:

Mint már korábban mondtam nektek, pár havonta méregtelenítést szoktam csinálni.

A leghosszabb léböjtöm 30 napos volt, a legkisebb 10 napos.A legkevesebb, amit érdemes csinálni, a 7 nap, de én inkább így is, a 10 napot javaslom, aki elsőre kezd bele, annak is.és hogy csinálom én? mutatom:

Ilyenkor 90 %-ban kizárólag leveket iszom: Frissen préselek zöldet (ami méregtelenít, feltölt ásványi anyagokkal, vitaminokkal, enzimekkel), céklát (szintén préselve, a vaspótlásra), gyümölcsöket (préselve, mert szeretem, és tele vannak vitaminnal), homoktövis levet (ezt készen veszem, őt a magnézium pótlásra fogyasztom). Mellette a Kollagént, a Vörösszőlőmag őrleményt és a Maca port sem hagytam el. Ezeket shakerben egyszerre oldottam és ittam meg tízóraira. Turmixnak is meg lehet csinálni mindent, de akkor több vizet tegyél hozzá. Sok vizet kell inni, én pl elkészítettem egy nagy flakon tisztított vizet, amibe belefacsartam 1-2 citromot, és estére a többi lé mellett el is fogyott.

Az elején nehezen bírtam hozzászokni, hogy nem eszem szilárdat, ezért délutánra az első pár napban beiktattam egy kis friss salátát (feltépdeltem salit, tettem hozzá egy kis parit, ubit, citromot, sót, borsot, avokadót). Mindjárt jobban voltam😊

Aztán már erre sem volt szükségem. Maradtak a levek,és a kollagénes cucmóm.. plusz a citromos víz…de elkezdett fájni a fejem, .. így vettem Elektromaxot, ittam minden nap egy tasakkal.

Egy ilyen méregtelenítés során teljesen kitisztul minden.Most héthőtől újra kezdem a böjtöt, ezért tanácsot kértem egy számomra hiteles embertől (igen, néha nem szégyellek én sem kérdezni😊 , tudjátok „ha valaki kérdez, az hülye, de ha nem kérdez, akkor az is marad” én soha nem akarok hülye maradni😊na ezt nehogy sértésnek vegye bárki, nálunk a családban ez a szólás megszokott, gyakran használjuk..és most kizárólag magamra értettem ), hogy hogyan tudom leküzdeni a fejfájást, ha újra jelentkezik, hisz a gyógyszer nem opció ilyenkor ( a méregtelenítésnek pont ez a célja, ezektől, és sok más méreganyagtól szabaduljon meg a testünk)

A válasz a teákban rejlik, máj és vesetisztító teát kell pluszban inni..és mivel bízom a válaszadómban, Gittában, így meg is fogadom a tanácsát. Végszóként pedig, ha nem optimálisan működik a tested, el van savasodva, itt ott gyulladásaid vannak, van valami betegséged, nyűgöd, panaszod, diszkomfort érzeted, akkor első lépésként tisztítsd meg a sejtjeidet, szüless újjá, hidd el könnyebb lesz mindent kezelni. Sőt, már lehet a méregtelenítés is kezeli, csak aztán se hagyd el a zöld ivását.A házunkat is rendszeresen alávetjük nagytakarításnak, a testünkkel miért ne tennénk?

A Zöld legyen Veled!🍀

Ölelés🥰
Mariann

ui: a képen látható fotel az egyik munkahelyem, itt írom nektek általában a cikkeimet, ahogyan éppen most is tettem!Csodás napot mindenkinek!

Kategóriák: BLOG

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük