Blog

A vese és hólyagtisztító Csalán

Be kell vallanom, a következő gyógynövény, amit bemutatok nektek, nem volt mindig a szívem csücske! Gyerekkoromban párszor meggyűlt vele a bajom, órákon keresztül tudtam sajnálni magam, ha véletlenül belerohantam egy „csalánosba” .. persze csak amíg meg nem ismertem.

Aztán már kellő csípés után, kiokosodva, tisztelve a képességeit, megadtam neki a teret, azaz megtartottam a kellő távolságot. Akkoriban soha nem jutott eszembe, hogy valaha is hálás leszek a létezésének, sőt, örülni is fogok neki.

Őrület nem? na de térjünk rá az ősi ellenségből lett „barátra”, ami szinte minden betegségben segítséget nyújthat.

Szóval a csalán gyógyhatásai:
Ma elsősorban a csalánlevelek vizelethajtó hatását tartjuk számon. Egyik legjobb vértisztító, salaktalanító, méregtelenítő növény. A vesét fokozottabb vízkiválasztásra serkenti, csökkenti a vér húgysavszintjét, ezért hatékonyan alkalmazható köszvény, ízületi gyulladások, reumatikus megbetegedés kezelésére. A régi módszert, hogy a fájdalmas végtagokat a csalán friss hajtásaival csapkodják meg, ma is alkalmazzák. Lázcsillapításra, vérszegénységre és kiütésekre is használjuk.

A vese- és hólyagkő képződésre hajlamosaknak érdemes rendszeresen csalánteát fogyasztaniuk, mert segítségével még idejében kiválasztódik a homok. Tisztító, összehúzó hatásának gyomor, -és bélhurut esetén is hasznát vehetjük. Teája élénkítő hatású, sok vitamint és ásványi anyagot (pl. vasat) tartalmaz.

A nemrég végzett felmérések szerint pl. egyes mediterrán országokban cukorbetegség, és magas vérnyomás tüneteinek enyhítésére is ajánlják. Tudományos vizsgálatok utalnak arra is, hogy a csalán egyes komponensei lassítják a prosztata megnagyobbodását, pontosabban a hatás több komponensű, kedvezően befolyásolja a hormonanyagcserét, továbbá kimutatható bizonyos immunserkentő és gyulladáscsökkentő hatás is.

Újabban – s nagyon helyesen – levélzöldségként is alkalmazzák, hiszen éppen, a vitaminhiányos időszakban, segíthet a szervezet ellátásában.Friss levélként fogyasztva- pl zöldturmix formájában- minden hatóanyag, ami benne van, hasznosulni tud.

Na eleget meséltem róla, hogy Te is megkedveld?

A Zöld legyen Veled!🥦🥬🍎

Ölelés🥰🥰🥰
Mariann

2021 május végétől, én segítek nektek a zöld turmixhoz szükséges zöld levelek rendelésében (megsúgom aktívan részt veszek a kertészeti munkákban is, a zöld leszedésében, valamint csomagolásában), és a kiszállítás lebonyolításában.
Most pedig, hogy miért is csinálom: ha még nem ismernél: 23 évet dolgoztam a megyei kórházban, láttam az "árnyoldalát" az életnek. Sokat gondolkodtam, hogyan lehetne segíteni, mielőtt megtörténik a baj..tudod, mielőtt ott kötsz ki, hogy beteg vagy, legyengült, és akár magatehetetlen.. gyerekeknél ez számomra még szörnyűbb volt....imádom a gyerekeket..
Egész életemben másoknak segítettem, de sajnos csak már akkor, amikor beteg volt, amikor elérte valamilyen fájdalom, vagy szenvedés.
Most az a Célom, hogy segítsem megelőzni a bajt, hogy megmutassak egy utat, amin ha elindulsz, egészségesebb lehetsz, energikusabb, és elkerülheted a betegségek nagy részét.
Azért vagyok, hogy segítsek.

Szólj hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.